Nők népviseletben

Hincz Gyula: Nők népviseletben

Szerző: Hincz Gyula
Cím: Nők népviseletben
Méret: 148 × 114 cm
Anyag: olaj, vászon
Kor: 1941-43. között
Őrzési hely: Hincz-gyűjtemény, Vác

A korábbi Váci Értéktár Gyűjteményében lévő festmény restaurálása a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégium pályázatán elnyert összegből valósult meg. Ennek a pályázatnak köszönhetően, műtermünk további 8 festményt restaurálhatott.

A festményt több művel együtt hosszú ideig feltekerve tárolták a raktárban, melynek következtében a vastag festékréteg megtört, helyenként szétmorzsolódott és kipergett, a vászon meggyűrődött. A festőre jellemző, hogy több réteg felhordásával jutott el a végleges képig, vagy egy korábbi művét festette át. Ennél a festményénél is jól látszik, hogy a töredezett, vastag réteg alatt egy másik, szintén vastag festés mutatkozik. A munka során a legnagyobb feladat ennek a töredezett rétegnek a rögzítése, a vászon gyűrődéseinek kiegyenesítése volt. Első lépésben helyileg konzerváltuk a festékréteget — mely a tisztítással párhuzamosan történt —, majd kitömített állapotban, konzerválóanyaggal átitatva, vákuumasztalon stabilizáltuk a rétegeket. Az erős repedések mérséklődtek, a festékréteg újra megfelelően rögzült a vászon hordozóhoz. Miután új vakkeretre került a festmény, az újralakkozást követő esztétikai kiegészítés csökkentett olajtartalmú olajfestékkel történt.

A szennyezett, kipergésekkel tarkított festmény átvételi állapotban
Tisztított, tömített, konzervált állapot
Restaurált állapot
Átvételi állapot, részlet
A több rétegben felhordott festék erősen morzsolódott
A meghullámosodott vásznat lesúlyozva egyenesítettük
Átvételi állapot, részlet
Restaurált állapot, részlet
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.