Vasile Varga kartonok

Vasile Varga képe restaurálás közben

Szerző: Vasile Varga
Cím: Kikötő csónakázókkal; Körömvirág csendélet
Méret: 53,5 × 45,5 cm
Anyag: olaj, papírlemez
Kor: 1976. (Körömvirág csendélet)
Tulajdonos: Galeria OldArt, Arad, Románia

A partiumi festő életművének egy kisebb kollekciója került műtermünkbe, mely rendhagyó feladat elé állított bennünket.
Az olajfestmények mindegyike papírlemezre készült, azonban nemcsak egy, hanem mindkét oldalukat megfestette a művész. A tulajdonos kérésére fő feladatunk a kartonok szétválasztása volt oly módon, hogy a deklikből keletkező két-két kép külön-külön is élvezhető, falra akasztható legyen.
Miután sikerült kifejlesztenünk egy olyan módszert, mellyel a kartonokat két, szinte azonos vastagságú, de még így is öntartó lemezzé tudtuk szétválasztani, "megdupláztuk" a képek számát. Az eljárás teljesen biztonságos volt a festményekre nézve, a festékréteg épségét sehol nem veszélyeztette. A műveket konzerváltuk, és a nagyobb stabilitás érdekében savmentes kartonokra kasíroztuk, majd tömítéssel és retussal javítottuk a folytonossági hiányokat. Fotóösszeállításunk a sorozat legszebb képpárjának restaurálását mutatja be.

Átvételi állapot - egyik oldal
Átvételi állapot - másik oldal
A karton szétválasztásához levédtük mindkét festmény felületét
A karton szétválasztás közben
A szétválasztott, kasírozott tájkép tömítés után
A papírlemez sérült sarka, átvételi állapot
Az előző részlet restaurálás után
A restaurált festmény
A virágcsendélet lazúros festékrétegének kipergései, átvételi állapot
Az előző részlet restaurálás után
A restaurált virágcsendélet
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.